Az MPLC-ről

 

Az MPLC-t az MGM filmstúdió vezetői, valamint az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) jogásza alapította 1986-ban. Az alapítók célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak az alkotók műveinek felhasználásához anélkül, hogy az szerzői jogot sértene.

Az MPLC több évtizednyi tapasztalatával vezetővé vált a filmalkotások és TV műsorok nyilvános előadásának engedélyezésében öt kontinensen és több mint 40 országban.

Az MPLC szorosan együttműködik különböző intézményekkel, egyesületekkel és kalózkodás ellenes csoportokkal az alkotók szellemi tulajdonjogainak védelme érdekében.

Több mint 500 000 felhasználónak nyújtunk engedélyt világszerte, amelyek közt gazdasági társaságok, állami és nonprofit szervezetek is megtalálhatóak.

 

Az MPLC filozófiája

 

  • Szakmaiság: Több mint 30 éve működünk együtt gazdasági társaságokkal, valamint állami és nonprofit szervezetekkel azért, hogy a leghatékonyabb megoldást tudjuk nyújtani a szerzői jogilag védett művek felhasználásához.
  • Oktatás: Tudásunk megosztásával segítjük a felhasználókat abban, hogy jobban megértsék a szerzői jognak való megfelelés fontosságát.
  • Céltudatosság: Az elszántság segített hozzá minket ahhoz, ahol most tartunk és ez a szenvedély vezérel minket, amikor az alkotókat támogatjuk.
  • Empátia: Kiállunk az ügyfeleink és a jogtulajdonosaink mellett. Együtt egy olyan közösséget alkothatunk, mely támogatja a szórakoztatóipar jövőjét.